Oklevélátadó Ünnepség - Pécs, Széchenyi tér
2021. július 9. péntek
I. turnus 10:00 óra
II. turnus 13:00 óra
A PTE Egészségtudományi Kar 1989-es megalakulását követően 1993-ban adta ki az első egészségtudományi okleveleket nyári oklevélátadó ünnepség keretében. A kar legkiemeltebb rendezvényén együtt ünnepelnek a frissen avatott egészségtudományi, sporttudományi, társadalomtudományi és szociális szakemberekkel a kar oktató kollégái is.
Az oklevelek ünnepélyes keretek közötti átadására az idei évben is Pécs történelmi belvárosában, a Széchenyi téren kerül sor, amely megszervezésével szeretnénk megtisztelni azokat a végzős hallgatókat, akik – saját jelentkezésük alapján – részt kívántak venni az ünnepségen.
A koronavírus miatti veszélyhelyzet elmúltával a járványügyi megelőzés időszakában azonban a végzős hallgatóink érdekeit szem előtt tartva a rendezvényre bizonyos korlátozások betartásával kerülhet sor.
A rendezvény szervezése során betartjuk az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a PTE Operatív Stáb oklevélátadó ünnepségekre vonatkozó állásfoglalását.
A hatályos jogszabály előírását figyelembe véve minden jelölt 2 fő vendéget tud a rendezvény helyszínén emelt sátor (nyitott, átjárható) alá behozni, a többi hozzátartozónak a rendezvény helyszínén kívül kell tartózkodnia.
Az avatáson részt vevő jelöltek részére fontos tudnivalók:
Avatott szakok:
A rendezvény gördülékeny lebonyolítása érdekében kérjük az alábbi időbeosztás betartását.
Jelöltek érkezése, 8:00 óra. Kérjük a pontos érkezést!
Adminisztráció, talár átvétel:
Először a kar „D” épületének (Pécs, Vörösmarty u. 3.) D9-es termében (bejárattól rögtön jobbra) szíveskedjenek elvégezni az avatással kapcsolatos adminisztratív teendőket (pl.: oklevélátadó könyv aláírása), valamint a talár átvételére is ebben a teremben nyílik lehetőség.
Kérjük, hogy legyen kedves kék színű tollat magával hozni az adminisztrációhoz.
A jelöltek részére a Széchenyi téren 9:20 órától főpróbát tartunk, melyen kérjük a pontos megjelenést! A főpróbán meg nem jelenő jelölt részére – szervezési okokból – nem tudjuk az ünnepség keretén belül átadni az oklevelét! Megértésüket köszönjük!
Talár leadása
A rendezvény után kérjük, szíveskedjenek a talárt és tartozékait leadni melyre a kar „D” épületének (Pécs, Vörösmarty u. 3.) D7-es termében (bejárattól balra fel a lépcsőn) nyílik lehetőség.
Avatott szakok:
A rendezvény gördülékeny lebonyolítása érdekében kérjük az alábbi időbeosztás betartását.
Jelöltek érkezése, 11:00 óra. Kérjük a pontos érkezést!
Adminisztráció, talár átvétel:
Először a kar „D” épületének (Pécs, Vörösmarty u. 3.) D9-es termében (bejárattól rögtön jobbra) szíveskedjenek elvégezni az avatással kapcsolatos adminisztratív teendőket (pl.: oklevélátadó könyv aláírása), valamint a talár átvételére is ebben a teremben nyílik lehetőség.
Kérjük, hogy legyen kedves kék színű tollat magával hozni az adminisztrációhoz.
A jelöltek részére a Széchenyi téren 12:20 órától főpróbát tartunk, melyen kérjük a pontos megjelenést! A főpróbán meg nem jelenő jelölt részére – szervezési okokból – nem tudjuk az ünnepség keretén belül átadni az oklevelét! Megértésüket köszönjük!
Talár leadása
A rendezvény után kérjük, szíveskedjenek a talárt és tartozékait leadni melyre a kar „D” épületének (Pécs, Vörösmarty u. 3.) D9-es termében (bejárattól rögtön jobbra) nyílik lehetőség.
Dress code: Az ünnepségen alkalomhoz illő ruházat a talár alatt is elvárt! A hölgyeknek az elvárt ruházat: kosztüm elől-hátul zárt alkalmi cipővel, uraknak: sötét öltöny, nyakkendő, fűzős sötét félcipő.
Amennyiben az időjárás indokolja, természetesen lehet a dress code-tól eltérő, könnyített ruházatot viselni a talár alatt! Ennek lehetőségéről a rendezvény napján adnak tájékoztatást a szervezők.
A ruházattal és a jelöltek számára előírt fehér kesztyűvel kapcsolatos tájékoztató eléréséhez kattintson ide!
A rendezvény alatt hivatásos fotós készít felvételeket az avatottakról, melyeket a diplomafoto.hu weboldalon lehet megtekinteni/megrendelni (elektronikus és papír alapú verzióban egyaránt). A képek elkészültéről e-mailen kapnak tájékoztatást az avatottak. Az e-mail cím kiadásához szükséges nyilatkozatot kérjük, szíveskedjenek a talár átvételekor aláírni.
Vendégek a rendezvényen
A jelenlegi járványügyi szabályozások alapján a rendezvény területén (sátor alatt) avatottanként 2 fő vendég tartózkodhat. A vendégek részére egyedi jelölésű karszalagot biztosítunk, melyet az oklevélátadó könyv aláírásakor kapnak a jelöltek kézhez a D9-es teremben.
A rendezvény helyszínét kordonnal körbekerítjük, azon belül kizárólag a jelöltek, a karszalaggal ellátott jelöltenként 2 fő hozzátartozó, a szervezők, az elnökség és a tanári testület tagjai tartózkodhatnak.
A rendezvény helyszínére beléptető pontokon, kézfertőtlenítést követően lehet bejutni és annak ellenére, hogy a védőtávolság betartására vonatkozó jogszabályi előírás nincs hatályban mindent megteszünk a zsúfoltsággal járó helyzetek elkerülése érdekében.
A további hozzátartozók (a karszalaggal ellátott 2 főn kívül) a rendezvény helyszínén kívül a kordonszalagon túlról saját felelősségükre kísérhetik figyelemmel a rendezvényt. Az eseményt a tér déli oldala felé kihelyezett óriás ledfalon élőben közvetítjük.
A szabadtéri rendezvény zavartalan és biztonságos lebonyolítása érdekében szeretnénk az alábbi hasznos tudnivalókat szíves figyelmükbe ajánlani:
Az ünnepséggel kapcsolatos kérdéseivel kérjük forduljon a szervezőkhöz: info@etk.pte.hu
Üdvözlettel:
#ETKcsalád