magyar | english

Hírek

  • Szent Márton napi jótékonysági vásár
    2018. NOVEMBER 16.

    A PTE ETK Szombathelyi Képzési Központja, a Hallgatói Önkormányzat és a PTE SZESZI Szent-Györgyi Albert Tagintézménye idén is megrendezte hagyományos Márton napi jótékonysági vásárát, 2018. november 15-én, a Központ 115-ös termében.

  • Pályázati felhívás honvédségi ösztöndíjra
    2018. NOVEMBER 14.

    A Mészáros Lázár ösztöndíjat elnyert hallgatókkal köthető ösztöndíjszerződésekről, valamint az ösztöndíjak folyósításának rendjéről szóló 45/2017. (VIII. 31.) HM utasítás (a továbbiakban Ut.) alapján a katonai oktatást is folytató intézményekben nem megszerezhető végzettséget igénylő beosztások feltöltése érdekében - a korábban megjelent pályázat során nem teljesült igényekre vonatkozóan - Magyarország honvédelmi minisztere pályázatot hirdet a Honvédelmi Minisztérium által folyósított ösztöndíj elnyerésére.

  • SPORTKONFERENCIA ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS A TÁSI ÉS A PTE ETK KÖZÖTT
    2018. NOVEMBER 13.

    Pécsett kerül megrendezésre 2018. november 16-17. között az I. Sporttudományi Konferencia. A rendezvény házigazdája a város több évtizedes múltra visszatekintő sportiskolája – a TÁSI-ként ismert – Cserepka János Baptista Általános Iskola, Középiskola és Sportiskola (Cserepka Iskola). A konferencia társszervezője a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara (PTE ETK).

  • Konferencia meghívó - városi egészség
    2018. NOVEMBER 9.

  • Szombati munkarend 2018. NOVEMBER 10.
    2018. NOVEMBER 8.

    Tájékoztatjuk Önöket, hogy a kar vezetőségének döntése értelmében 2018. november 10-én (szombaton) Pécsett és a képzési központokban is az adminisztratív kollégák esetében a munkaidő 12.00 óráig tart (amennyiben az oktatást és a zárthelyi dolgozatok zavartalan lebonyolítását hátrányosan nem befolyásolja), az ezt követő időszakra a jelenléti ívben az IT (igazolt távollét) bejegyzést kérjük feltüntetni.

  • Új dékán a PTE Egészségtudományi Kar élén
    2018. NOVEMBER 7.

    A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Egészségtudományi Kar (ETK) Kari Tanácsa egyhangúlag dr. habil. Oláh Andrást választotta meg a kar következő dékánjának.

  • Portugál vendégoktató karunkon
    2018. NOVEMBER 5.

    2018. november 1-jén karunkra érkezett Jorge Pereira Portugáliából Erasmus+programmal. 2018.december 31-ig vendég kutatóként lesz nálunk, januártól már a Portugál Minisztérium Külkapcsolati Osztályán fog dolgozni.

  • Irány Közép-Európa! CEEPUS Freemover hallgatói és oktatói ösztöndíjak 2018/2019 tavaszi félév
    2018. NOVEMBER 5.

    A CEEPUS Freemover pályázattípusban a programországok bármely felsőoktatási intézményében aktív státuszú hallgatók és főállású oktatók nyújthatnak be pályázatot valamennyi programország ország bármely akkreditált felsőoktatási intézményébe.

  • Áramszünet 2018. OKTÓBER 30.
    2018. OKTÓBER 29.

    Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2018. október 30-án (kedd) Az EON a Vörösmarty utcában hálózatfejlesztési munkálatokat folytat.  A munkavégzés és az oktatás zavartalansága érdekében a kar „A” épületének folyamatos áramellátása aggregátor segítségével biztosítva lesz.

  • Honoris causa cím adományozása – dr. Ács Pongrác
    2018. OKTÓBER 24.

    A II. János Pál Pápa Egyetem (Lengyelország, Biala Podlaska) a szentatya beiktatásának 40 évfordulójának tiszteletére 2018 október 16.-án megrendezett Tanévnyitó Ünnepség alkalmával az egyetem szenátusa által adományozott professzor honoris causa címet vehetett át dr. Ács Pongrác egyetemi docens, karunk oktatási dékánhelyettese, a Fizioterápiás és Sporttudományi Intézet igazgatója.

  • Indulhat a PTE újabb nagyvolumenű fejlesztése
    2018. OKTÓBER 19.

    Újabb mérföldkőhöz érkezett a Modern Városok Program keretén belül a Pécsi Tudományegyetem (PTE) fejlesztése. Az Egészségtudományi Kar beruházásának közbeszerzési eljárása eredményesen lezárult, és a mai napon megkötött kivitelezői szerződéssel kezdetét veszi az egyetemfejlesztési program belvárosi campus projektelemének megvalósítása.

  • XXIX. Országos Szülésznő-Védőnő-Gyermekápoló Konferencia
    2018. OKTÓBER 16.

    2018. november 22-23.

  • MESZK ORSZÁGOS SZAKMAI VETÉLKEDŐ-BESZÁMOLÓ
    2018. OKTÓBER 16.

    Immár kilencedik alkalommal rendezte meg a Lurdy-házban 2018. október 12-én a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Országos Szervezete az Országos Szakmai Vetélkedő döntőjét. Korábbi híradásunkban szerepelt, hogy Vas megyét a PTE ETK Szombathelyi Képzési Központ hallgatói képviselik.

  • Rajzpályázat - szavazás
    2018. OKTÓBER 11.

    Kaposvári Képzési Központunk rajzpályázatot hirdetett 6-12 éveseknek az idei Kutatók Éjszakája rendezvényen, „ALKOSS, FESS, RAGASSZ AZ EGÉSZSÉG JEGYÉBEN” címmel.

  • Casting 2018
    2018. OKTÓBER 10.

    Legyél Te az ETK-s rendezvények énekese, zenésze, előadója!

  • JUDO MEFOB felhívás 2018
    2018. OKTÓBER 10.

    2018. november 10-én kerül megrendezésre a Magyar Egyetemi és Főiskolai Bajnokság (MEFOB) judo sportágban Budapesten (ÚTE). Az indulni szándékozó hallgatóknak a Pécsi Küzdősport Egyesületben (PKSE) (Pécs, Siklósi út 4. felüljáró alatt) felkészítő edzésekre van lehetőség, melyet Romváry Attila judo edző tart.

  • Országos videó pályázatot hirdet a Magyar Államkincstár
    2018. OKTÓBER 10.

    A pénzügyi tudatosság fejlesztése érdekében videópályázatot hirdet a Magyar Államkincstár MesterVideó címmel. A program célja, hogy a Kincstár felmérje: mit gondolnak a diákok a megtakarításokról, az állampapírokról, valamint milyen pénzügyi ismeretekkel rendelkeznek.

  • Ünnepek körüli munkarend 2018 ősz
    2018. OKTÓBER 9.

  • Személyzet mobilitás pályáztatás
    2018. OKTÓBER 3.

  • Komlói egészségnap 2018.
    2018. OKTÓBER 1.

    Idén első alkalommal tartottak egészségnapot Komlón kisiskolásoknak a komlói Gazdasági Ellátó Szervezet és a Mevid Zrt. közös szervezésében, melyen közreműködőként az Egészségtudományi Kar is részt vett.