magyar | english

Oklevélátadó Ünnepség 2020. I. turnus

Oklevélátadó Ünnepség - Pécs, Széchenyi tér

2020. július 21. kedd

I. turnus 10:00 óra, II. turnus 13:00 óra

 

A PTE Egészségtudományi Kar 1989-es megalakulását követően 1993-ban adta ki az első egészségtudományi okleveleket nyári oklevélátadó ünnepség keretében. A kar legkiemeltebb rendezvényén együtt ünnepelnek a frissen avatott egészségtudományi, sporttudományi, társadalomtudományi és szociális szakemberekkel a kar oktató kollégái is.

Az oklevelek ünnepélyes keretek közötti átadására az idei évben is Pécs történelmi belvárosában, a Széchenyi téren kerül sor, amely megszervezésével szeretnénk megtisztelni azokat a végzős hallgatókat, akik – saját jelentkezésük alapján – részt kívántak venni az ünnepségen.

A koronavírus miatti veszélyhelyzet elmúltával a járványügyi megelőzés időszakában azonban a végzős hallgatóink érdekeit szem előtt tartva a rendezvényre bizonyos korlátozások betartásával kerülhet sor, amelyeket az alábbiakban ismertetünk.

Az avatáson részt vevő jelöltek részére fontos tudnivalók:

I.turnus – ünnepség kezdete: 10 óra

Avatott szakok

  • Ápolás és betegellátás Bsc gyógytornász – Pécs
  • Ápolás és betegellátás BSc gyógytornász – Zalaegerszeg
  • Sport- és rekreációszervezés BSc rekreációszervezés és egészségfejlesztés

 

A rendezvény gördülékeny lebonyolítása érdekében kérjük az alábbi időbeosztás betartását:

Jelöltek érkezése, 8:00 óra. Kérjük a pontos érkezést!

Az I. turnus végzős hallgatói először a kar „A” épületének (Pécs, Vörösmarty u. 4.) nagyelőadójában (alagsor) szíveskedjenek elvégezni az avatással kapcsolatos adminisztratív teendőket (pl.: oklevélátadó könyv aláírása).

Ezt követően a talárátvétel 2 helyszínen történik, kérjük, hogy a szaknak/városnak megfelelő helyszínen szíveskedjék a talárt átvenni.

szak

talárosztás helyszíne

Ápolás és betegellátás BSc gyógytornász – Zalaegerszeg

A1-es terem (földszint)

Sport- és rekreációszervezés BSc rekreációszervezés és egészségfejlesztés

A1-es terem (földszint)

Ápolás és betegellátás Bsc gyógytornász – Pécs

„A” épület földszint folyosó

 

Tehát az első állomás az oklevélátadó könyv aláírása a Vörösmarty nagyelőadóba, majd tovább kell haladni a talárátvételhez (szaktól függően) az A1 vagy a földszint folyosóra.

A jelöltek részére a Széchenyi téren 9:15 órától főpróbát tartunk, melyen kérjük a pontos megjelenést! A főpróbán meg nem jelenő jelölt részére – szervezési okokból – nem tudjuk az ünnepség keretén belül átadni az oklevelét! Megértésüket köszönjük!

Dress code: Az ünnepségen alkalomhoz illő ruházat viselése kötelező; hölgyeknek: kosztüm elől-hátul zárt alkalmi cipővel, uraknak: sötét öltöny, nyakkendő, fűzős sötét félcipő. Az alkalmi öltözet viselése a talár alatt is elvárt. Az időjárástól függően a zakó viselésétől el lehet tekinteni, melynek lehetőségéről a rendezvény napján adnak tájékoztatást a szervezők). A ruházattal és a jelöltek számára előírt fehér kesztyűvel kapcsolatos tájékoztató elérhető ide kattintva.

A rendezvény alatt hivatásos fotós készít felvételeket az avatottakról, melyeket a diplomafoto.hu weboldalon lehet megtekinteni/megrendelni (elektronikus és papír alapú verzióban egyaránt). A képek elkészültéről e-mailen kapnak tájékoztatást az avatottak. Az e-mail cím kiadásához szükséges nyilatkozatot kérjük, szíveskedjenek a talár átvételekor aláírni.

A rendezvény után kérjük, szíveskedjenek a talárt és tartozékait leadni abban az épületben ahol előzetesen felvette.

A rendezvény szervezése során betartjuk az Innovációs és Technológiai Minisztérium oklevélátadó ünnepségekre vonatkozó állásfoglalását, valamint figyelembe vesszük az Operatív Stáb 14/2020 (VI.29.) állásfoglalását. A rendezvény helyszínét kordon szalagokkal körbekerítjük azon belül kizárólag a jelöltek, a szervezők, az elnökség és a tanári testület tagjai tartózkodhatnak. A rendezvény helyszínére beléptető pontokon, kézfertőtlenítést követően lehet bejutni és annak ellenére, hogy a védőtávolság betartására vonatkozó jogszabályi előírás nincs hatályban mindent megteszünk a zsúfoltsággal járó helyzetek elkerülése érdekében.

A hozzátartozók a rendezvény helyszínén kívül a kordonszalagon túlról saját felelősségükre kísérhetik figyelemmel a rendezvényt. A mind teljesebb láthatóság érdekében a Szentháromság szobor alsó területén egy 5x3 m-es ledfalon is biztosítjuk az esemény nyomon követhetőségét. Az oklevél átadásakor a kézfogás mellőzendő.

Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a hozzátartozók saját felelősségükre a rendezvényt annak  helyszínén kívülről figyelemmel kísérhetik, legyenek figyelemmel arra, hogy a rendezvényt közvetlenül figyelemmel kísérő hozzátartozók létszámát a lehető legalacsonyabban szíveskedjenek meghatározni és a veszélyeztetett korosztály számára a rendezvény közvetlen figyelemmel kísérése nem javasolt.

 

A szabadtéri rendezvény zavartalan és biztonságos lebonyolítása érdekében szeretnénk az alábbi hasznos tudnivalókat szíves figyelmükbe ajánlani:

  • A személygépkocsival érkező vendégeink számára parkolási lehetőségekről a mellékelt térkép ad tájékoztatást. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a belváros teljes területén csak fizető parkoló áll rendelkezésre, illetve, hogy Pécs történelmi belvárosba csak engedéllyel lehet behajtani.
  • A parkolásról bővebb információ (díjszabás, hasznos tudnivalók) a biokom.hu weboldalon, található, valamint az alábbi elérhetőségen:
  • A rendezvény tömegközlekedéssel és gépjárművel történő megközelítéséről tájékoztató letölthető ide kattintva.
  • A rendezvény helyszínén sátor biztosítja az árnyékot a jelöltek részére, illetve rossz idő esetén az eső elleni védelmet. A hozzátartozók számára javasolt esernyő és/vagy szalmakalap viselése.
  • A kar Sürgősségi Ellátási és Egészségpedagógiai Intézete szervezésében, az Országos Mentőszolgálat közreműködésével a rendezvény helyszínén elsősegélynyújtó járőr egységek adnak szolgálatot.
  • Rosszullét esetén kérjük, forduljanak az elsősegélynyújtó járőr egységekhez, a szervezőkhöz, vagy közvetlenül a helyszínen található OMSZ esetkocsihoz.
  • Mosdó a rendezvény helyszínétől kb. 80-120 m-re a kar épületeiben található (Mária u. 5-7.; Vörösmarty u. 4.; Apáca utcai tömb.; Szepesy Ignác u. 1-3.) Akadálymentesített illemhely a Vörösmarty és Szepesy utcai épületekben található.
  • Felhívjuk a figyelmet, hogy fotózásra csak a szervezők által engedélyezett helyekről van lehetőség.
  • A rendezvény biztonsága érdekében a helyszínen kijelölt menekülési útvonalakat kérjük szabadon hagyni, valamint kérjük a szervezők általi utasítások maradéktalan betartását! Probléma, kérdés, észrevétel esetén hozzájuk lehet fordulni segítségért.