magyar | english

JUDO Magyar Egyetemi és Főiskolai Bajnokság (MEFOB)

2018. NOVEMBER 29. Hírek Kari hírek

A 2018. november 10-én Budapesten az ÚTE Horváth István judo termében megrendezett JUDO Magyar Egyetemi és Főiskolai Bajnokságon a Pécsi Tudományegyetemet 19 hallgató képviselte profi és amatőr kategóriában. Az Egészségtudományi Kart Duday Csenge, Hóka Fanni, Boros Bence (ETK-TTK) és Tímár Richárd képviselte.


A profi kategóriában induló judokák mellett, erősítést jelentett amatőr kategóriában „rokonsportágunk”, a birkózás képviselőinek részvétele, valamint azon hallgatók szereplése is, akik a kötelező küzdősport órákon kívül is vállalták a felkészülést a versenyre. Amatőr kategóriában Vadkerti-Tóth Viktor +100kg-ban idei elsőségével már ötszörös egyetemi bajnok, így a PTE eddigi legeredményesebb versenyzője a judo MEFOB-ok történetében. Bognár Péter és Cirjenics Miklós sérülés utáni felépülés miatt, Pupp Réka pedig külföldi versenyen való részvétel miatt nem tudott részt venni a megmérettetésen.

A csapat rendkívüli teljesítménnyel állt helyt, versenyzőink fegyelmezett, színvonalas küzdelmekkel és rengeteg ipponnal juttatták a Pécsi Tudományegyetemet összesített csapatversenyben a 3. helyre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Testnevelési Egyetem (TE) mögött. Minden induló hallgatónk pontszerző helyen zárt a rendkívül nagyszámú indulóval rendelkező versenyen.

Hallgatóink egyesületeikben, valamint a Pécsi Küzdősport Egyesület Judo Szakosztályának felkészítő edzésein készültek a megmérettetésre, köszönjük edzőik felkészítő munkáját, valamint a PTE Sportiroda támogatását!

Felkészítő edzők: Romváry Attila (PKSE), Braun Ákos és Hangyási László (ASE), Ginder János (MTE), Radics Attila (Mogyi-BJC), Kéki Marcell (Kaposvári JC), Böröcz Zsolt (Kaposvári JC), Horváth László (UTE), , Garamvölgyi Gábor (PTE PEAC), Nagy Norbert (PTE PEAC), König János (Somogyszobi Judo Club), Hobár Péter (Kaposvári JC), Módos Csaba (Szigetvári Birkózó Egyesület)

A Pécsi Tudományegyetem hallgatóinak eredményei a következők voltak:

PROFI KATEGÓRIÁBAN:
1. helyezettek
Boros Bence 73 kg (TTK-ETK)
Monori Dániel 60kg (ETK)
Hóka Fanni 52 kg (ETK)
Balogh Daniella 63 kg (KPVK)
Godina Nóra 70 kg (TTK)

3. helyezettek:
Huszár Martin 90 kg (TTK)
Windischmann Bence 73 kg (TTK)
Husti Benjámin 90kg (TTK)

4. helyezett
Knetig Emőke 57kg (ÁOK)

5. helyezett
Németh Gergő 81 kg (TTK)

AMATŐR KATEGÓRIA
1. helyezett
Vadkerti-Tóth Viktor +100kg (TTK)
Bak Barnabás 81 kg (TTK)
Duday Csenge 57kg (ETK)

3. helyezett
Aladics Gergő 66kg (TTK)
Németh Zsolt 73kg (TTK)
Árvai Márk 66kg (TTK)
Múri Balázs 73 kg (TTK)

7. helyezett
Tímár Richárd 73kg (ETK)
Bathó Vanessza 63 kg (TTK)

 

Gratulálunk az eredményekhez!